Fanfic-csoda

Itt olvashatod a Harry Potter történeteim.

1.fejezet

 Lily Evans vagyok, egy tizenhat éves lány, aki vörös hajjal, és zöld szemmel büszkélkedhet. Ja, valamit kifelejtettem. Boszorkány vagyok, de nem ám a gonosz fajtából. A Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola hatodéves diákja vagyok. Ma van augusztus 31-e, ami azt jelenti, hogy hamarosan szeretett iskolám falai közt lehetek. Addig is megyek, és veszek egy forró fürdőt.


 Upssz...már csak fél óra, és indul a Roxfort expressz. Na, akkor indulás a King's Crossra!
 -Kicsim gyere mert lekésed a vonatot!-hallom anyám hangját.
 -Máris megyek!- azzal a ládámmal lerontok az emeltről.-Itt vagyok – tisztelegek.
 -Örülök, hogy lejöttél, de ezt halkabban is tehetted volna. A nővéred még alszik.-közölte, mintha nem tudnám, hogy az én áldott testvérem még húzza a lóbőrt.

 -Oké,bocsánat. Mehetünk. - sóhajtom lemondóan. Azzal apa fogta a ládámat, és betette a kocsi csomagtartójába. Beültünk, és tíz perc múlva már a pálya udvaron álldogáltunk.
-Azt hiszem eljött a búcsú ideje- mondtam drámaian.
  -Akkor szia kicsim, vigyázz magadra, jó? – köszön el anya, és nyom két puszit az arcomra.
-Anya! – sziszegem a fogaim között.
 -Szia, és tényleg vigyázz magadra jó? - aggódik apám is.
 -Igen, persze, de indulnom kell, úgyhogy sziasztok! – búcsúztam, majd átszaladtam a falon.
 És akkor barátnő-keresés indul! Jé, ott egy száguldó Alice! Amint észrevett megindult felém.
 -Szia, Lily! Hogy telt a nyarad? Nagyon hiányoztál! – hadarja barátnőm.

 Ja, még nem is mutattam be a barátnőimet, szóval:
 Alice Graham: Barna haj,kék szem. Egy nagyon életvidám csaj, és én ezért is szeretem. 
 Kate White: Szőke haj, kék szem. Hogy is mondjam, az igazság az, hogy vele értjük meg legjobban egymást. Ja, és benne van a TUK-ba (Tekergők Utálók Klubja), mint mind az öten.
 Victoria Grey: Szőke haj, kék szem. Ő egy csendesebb lány, de ha meszólal akkor amit mond, az tömény baromság.
 Jecolina Robinson: Barna haj, barna szem. A csaj maga a hülyeség megtestesítője. Ezt bírom benne a legjobban. Így vagyunk mi öten barátnők.


 -Neked is szia, Alice! Jó volt a nyár. Te is hiányoztál nekem.- hadartam hasonlóképpen.- Menjünk keresni egy fülkét mielőtt az összes betelik! – mondtam.
-Oké.
Találtunk is egy üres fülkét, ahova a többiek is hamarosan megérkeztek.
 -Sziasztok! Hogy telt a nyár? – kérdezték kórusban.
 -Jó volt. És nektek? – kérdeztük egyszerre Alice-el.
 Ennyi elég volt ahhoz, hogy mindenkiből kitörjön a röhögés. Csak pár perc múlva tudtunk leállni. Amint abbahagytuk megindult a vonat, így mindenki leült.
 -Lily, kezdjük veled. Mi történt a nyáron? – kérdezte Kate.
 -Voltunk Spanyolországban két hetet a szüleimmel, és a drágalátós hugikámmal. A nyár további részében meg martuk egymást Tuney-val. Hát… végülis ennyi.
-És a pasik? – kérdezte vigyorogva Alice.
 -Még spanyolországban elhívott egy pasi randira, amire igent mondtam. Kiderült, hogy hiba volt, a randin letapizott, úgyhogy behúztam neki egyet.– vigyorogtam.
 -Hú! Evans, nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy!Kezdek félni tőled! – vigyorgott az éppen belépő Black, és vele együtt a többi Tekergő is.
 -Neked kuss van, Black! 
 -Szia, szépségem! Eljössz velem randizni? – lépett be Potter, félrelökve barátját.
 -Ja, persze. – mondtam, és vártam amíg elvigyorodott– Majd ha, Merlin táncol előttem nyuszis papucsban, és fűszoknyában! – vigyorogtam most én.
-Gonosz vagy! – mondta.
 -Szeretek az lenni! – vigyorogtam.
 -Ezt szívtad Ágas! – röhögött Black, majd elkísérte barátját a saját fülkéjükhöz. Az út további részében a többiek is elmesélték, hogyan telt a nyaruk. Hát, pasi ügybenők sem jártak szerencsével.
 Begurultunk a Roxforthoz! Hurrá!
 Imádom ezt a sulit,és hogyprefektus vagyok ez csak hab a tortán. Ha máritt tartunk...elfelejtettem a prefigyűlésre menni, úgyhogy rohanok Remushoz.
 -Szia Remus! Bajban vagyok nem mentem gyűlésre! – hadartam.
 -Upssz…én se.-mondta.
 -Miss Evans, Mr. Lupin magyarázatot kérek, hogy miért nem voltak prefektus-gyűlésen! – hallottam Galagonya hangját.
-Izé…öhm…elnézést…azért mert…öhm – hebegtem.
 -Nincs elnézés. Büntetőmunka! - ordította McGali és elviharzott.
Egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. Hangosan botorkálunk be a Nagyterembe.
 -Hát ti meg hol voltatok? – kérdezték egyszerre barátaink.
Nem bírtunk beszélni, csak röhögtünk, mint egy retardált fóka.
Végül megköszörültem a torkomat:
-Szóval, Remussal elfeletettük a prefigyűlést, ez nekem akkor jutott eszembe mikor begurultunk a Roxforthoz. Aztán rohantam Remushoz, hogy elmondjam, és hogy megkérdezzem, hogy ő volt-e. Majd miután közölte, hogy nem, ránk talált Galagonya néni. Számonkért minket, miért nem voltunk, én meg hebegtem össze-vissza. McGali meg kezdett ideges lenni, és elordította magát: Büntetőmunka!.-a végére már a többiek is hangosan röhögtek.
Végül Lina szólalt meg:
-Éhes vagyok.-mondta.
Dumbledore mosolyogva szólalt meg:
-Kedves Diákok! Üdvözöllek benneteket a Roxfortban!
Figyelmeztetnék mindenkit, hogy az iskola melletti erdő még mindig tiltott! De nem is húznám tovább az ídőt. Jó étvágyat!
Mi meg nekiláttunk vacsorázni, majd jóllakottan elindultunk aludni.
Így telt hatodévem első napja.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 10
Heti: 12
Havi: 21
Össz.: 9 539

Látogatottság növelés
Oldal: 1.fejezet
Fanfic-csoda - © 2008 - 2024 - fanfic-ak.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »