Fanfic-csoda

Itt olvashatod a Harry Potter történeteim.

5.fejezet:

 
 Ez a nap totál eseménytelenül telt, kivéve a bájitaltant, de ezt majd később leírom.
 Reggel nagyon kómásan ébredtem, de azért lementem reggelizni (megjegyzem, hiába szedtem a tányérra, nem ettem semmit). Olyannyira álmos voltam, hogy majdnem belefejeltem a rántottámba.
 Még volt félórám az első órámig így felmentem a könyvemért, alig találtam meg, úgyhogy siettem, hogy el nekéssek. Annyira nem is kelletvolna rohannom, mivel aligvoltak a bűbájteremben.
 Már szinte aludtam, mikor Vic berontott a terembe, és úgy ült le mellém, hogy majdnem kilökött a padból. 
 -Te meg hol voltál báránykám? – kérdeztem, miközben szétnéztem a teremben. A tanáron kívül már szinte mindenki bent volt.
 -Öszzefutottam pár mardissal.-közölte.
-Jaa.Oké.
Pár perc múlva bejött Flitwick prof. is.
 -Ma a Demonstrate bűbájt fogjuk megtanulni. Ki tudja mire való? Miss Evans?
 -Tessék? Bocsánat, nem figyeltem.
 -Öt pont a Griffendéltől. Mire való a Demonstrate bűbáj?
-Megállapítja egy tárgyról, hogy milyen mágikus tulajdonsággal rendelkezik, illetve egy bájital komponenseit lehet kideríteni vele.
 -Tökéletes. Tíz pont a Griffendélnek. Rendben, akkor kezdjük a pálcamozdulattal, majd próbáljukis ki.
 Az osztályból összesen négy embernek sikerült. Kate-nek, Blacknek, Potternek, és nekem. Kicsengettek.
-Milyen óra jön? – kérdezte Vic.
-Bájitaltan. – mondtam.
 -A kedvenc mardekárosainkkal. – jelentette ki Kate, egy cseppet sem lelkesen.
-Hurrá. – mondta Lina hasonló hangsúllyal.
 -Adddig lemegyünk a parkba? – kérdezte Alice.
-Menjünk- válaszoltunk szinte egyszerre.  
 Amint leértünk, rögtön megpillantottuk Pottert és Blacket, ahogyan szórakoznak Pitonnal.
 -POTTER, MOST AZONNAL TEDD LE! MIT ÁRTOTT Ő NEKED?! – ordítottam magamból kikelve.
 -Tudod, Evans vele az a baj, hogy él. – jelentette ki teljes nyugalommal.
 -MOST TEDD LE!
 -Jól van már. – mondta, és leengedte Pitont – Most szerencséd volt Pipogyusz, de nem lesz itt mindig Evans, hogy megvédjen.
-Nem kell egy sárvérű segítsége. – mondta Piton.
 -Tudod Pipogyi, ha így gondolod, akkor majd legközelebb hagyom, hogy beleejtsenek a tóba. – jelentettem ki hűvösen és berohantam egyenesen a bájitaltan terembe.

 Pár perc múlva már mindenki bent volt a terembe, beleértve Lumpsluckot is.
-Ma az Élő Halál Eszenciáját fogjuk elkészíteni.A receptet a táblán láthatjátok:
  -1 fél tatuepe
  -1 db aszfodélosz-gyökér
  -2 db Sopophorus Bab
  -1 db macskagyökér

-Kezdhetitek.
 Már vagy negyedórája dolgoztunk, amikor észrevettem, hogy Potter egy egész tatuepét akar beletenni a főzetébe.

-Nehogy beletedd azt az egész tatuepét, csak egy fél kell! Mert akkor csuklasztó főzet lesz belőle. – mondtam, de akkor már késő volt. Az egész bagázs csuklani kezdett.
 -Ki hükk volt az? – kérdezte Lumpi.
-Én. – emelte fel a kezét Potter
 -Öt pont a Griffendéltől és most menjetek a gyengélkedőre. Majd Madam Pomfrey ellát titeket. Vége az órának.
 Elmentünk a gyengélkedőre, Poppy meg rendbe tett minket.
 -Hú, de jó, hogy ez volt az utosó óra. Szerintem menjünk a hálókörletbe. – mondta Lina, majd mindannyian elindultunk.
 Így ért véget a napom.

Jó éjt! 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 13
Össz.: 9 531

Látogatottság növelés
Oldal: 5.fejezet
Fanfic-csoda - © 2008 - 2024 - fanfic-ak.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »